A szedett-vedettséget mégsem a szükség hozta, hanem egyfajta elkötelezettség a tudatos dizájn mellőzése mellett - ami rövid idő alatt egy urbánus, értelmiségi réteg dizájntrendjévé nőtte ki magát. Bertényi a rájuk ragasztott "romkocsmás-összeharácsolt" stílust nonszensznek tartja, mert valójában az új székek ára már alig változtatott volna a megnyitásba fektetett összegen. "De nincs kedvünk ráülni olyan székre, amin még nem ült senki, és műanyagszaga van, mert épp most fejtetted le róla a műanyag borítást. Elvünk volt, hogy ne ríjon le semmiről, hogy új, és ha az IKEA-ból volt is, a szemétvödröt lámpaburának használtuk. A mosogató fölé bontott cserépkályhadarabokat tettünk, szép, talált tárgyakat. Azt gondoltuk, ha mi egyáltalán nem próbálunk valamilyenek lenni, akkor aki bejön, annak nincs kitalálva, hogy hogyan kell ülnie, és mit kell felvennie."

A következő nyáron a romkocsmák átvették az irányítást a budapesti éjszakában, a szimplások ingyenes gyorstalpaló romkocsmatanfolyamokat tartottak. A környéken 2003-ban még két (Holló utcai Szóda, Gozsdu), 2004-ben öt új hely nyílt (Dob utcai Szóda, Mumus, Tetthely, Hegedű utcai Szimpla kiskert, Kuplung, és a Sark is kitelepült a Klauzál tér csücskébe), később azonban a Szimpla ismét egyedül maradt, mert az önkormányzati tulajdonú lakóházakat a bontásukra hivatkozva többet nem adták bérbe. A trend voltaképpen összhangban volt a nyugati, spontán városfejlődési modellekkel, amibe némi abszurd ízt csempészett, hogy Budapesten mindez a belváros közepében zajlott le. Az emberek rituálisan, százával vándoroltak az egyik házból a másikba, mintha mindig is arra vágytak volna, hogy a tizenkilencedik század közepe óta érintetlen, lebontásra ítélt belvárosi házakban szórakozzanak. Az új városi kultúra összenőtt az erőteljes, meglehetősen erőszakos belvárosi átalakulással - a romkocsmák egyszerre voltak az örökség korrupciógyanús kiárusításának átmeneti haszonélvezői és a városi kultúra szemléletformálói.

"Mi is látjuk, hogy átrajzoltuk az emberek kognitív térképét. Biztos, hogy az önkormányzat, a hatóságok észrevették ezt." Ez azon is lemérhető volt, hogy a második évben egy jobban pozicionált társaság beelőzte a szimplásokat a vagyonkezelőnél, akiket végül - a hosszabbítási kérelemnek köszönhetően - sikerült leszerelni (helyette ez a társaság rendezkedett be a már kiürített Gozsdu udvarban). Aztán ősszel az új tulajdonos elejét vette a további kötélhúzásnak, mondván, hamarosan építkezésbe kezd, noha a cége még bejegyzés alatt sem volt (azóta sem történt semmi, lásd: Elegük lett, Magyar Narancs, 2007. január 11.). Hasonlóan bizonytalan volt 2005-ben, hogy másodszor is megnyithat-e a Hegedű utcai kiskert, de végül megért még egy nyarat, mielőtt a terézvárosi önkormányzat túladott volna az épületen.