Rokoni, baráti kölcsönökből indult, és négy és fél millióból nyílt meg a kis Szimpla 2001 októberében, miután a hatóságokkal sikerült megvívni. "A kerületi építésügynél könnyen lefagy az ember - mondja Kes, alias Kiss Attila. - Például lemostuk gőzborotvával a mocskot, galambszart, szmogos lepedéket a homlokzatról, és kiderült, hogy az épület eredetileg sárga volt. Mondta a hölgy az önkormányzattól, hogy ez így nem jó, mert nem egységes színű a homlokzat, van ilyen rendelet. Mivel minden piszkosszürke, ezt szokták kérni. Végül maradt a sárga." A hatóságokéhoz képest a maffia piszkálódását rövid úton leszerelték. "Azonnal a rendőrségre mentünk. Több-kevesebb véráldozat árán belátták, hogy ez szélmalomharc. A hivatalos utat jártuk, ehhez azóta is tartjuk magunkat. De nem volt egy jó időszak."

Üzleti szempontból az első vállalkozás messze felülmúlta az elvárásokat. "Mi építettük, mi dolgoztunk benne, éjjel-nappal ott voltunk. Azt gondoltuk, hogy ha harminc-negyvenezer forint bevételünk lesz naponta, akkor egy év alatt visszajön, amit beletettünk. Voltak túlélési forgatókönyveink, de a második napon szét kellett őket tépni. Kapásból százezerrel indítottunk."

"Miután beindult a kis Szimpla, Ábel előre jelezte, hogy nyáron ki akarnak majd ülni az emberek. Ilyen prognózisokra támaszkodtunk a trendextrapolációnk során - mondja Gábor. - Mi a Ráckertbe jártunk, láttuk, hogy Pesten nincs semmi, de van sok üres ház." A Király utca 25. második hátsó udvarára, ahonnan már elköltöztették a bérlőket, az énekesnő Palya Bea hívta fel a figyelmüket. Hátul csak egy illegális kupleráj üzemelt, amit hamarosan szintén kiraktak. A lakóudvarbérlés azonban ismeretlen fogalom volt az önkormányzat vagyonkezelési ügyosztályán. "Mondták, nem tudják, hogy kell egy udvart bérbe adni, és mennyi legyen a bérleti díj. Találtak egy táblázatot, az udvart raktárnak, a lakást üzletnek feleltették meg. Arcpirítóan keveset fizettünk." Az első évben havi háromszázezer forint körüli összeget, egy évvel később már a többszörösét tették le érte. Ezt a bejutás biztosítása duplázta meg, az udvart ugyanis csak a Kazinczy utca felől, egy parkolónak használt foghíjtelken át lehetett megközelíteni, amit nyolc parkolóhely bérletével váltottak meg.

"A teljes marketing egy darab dia volt, amit két héten keresztül vetítettünk a Kertész utcában. Mégis három óra alatt megtelt. Első este megálltam az ajtóban, és csak néztem a bejövőket, sebesen jártak a kezek a mobiltelefonokon, látványosan terjedt az információ - idézi fel a hőskort Kes. - Mélységes döbbenet ült az arcokon. Csomó, Budapesten lakó ember abszolút turistának érezte magát. Mintha egy másik bolygóra vagy egy idegen városba kerültek volna." Bár a ki-be áramló tömeget nehéz statisztikákkal leírni, az első hét csütörtökén, éjféltájban megszámolták: százhét bicikli parkolt a kertben, pedig akkor még csak a bátrak sportja volt a városi biciklizés.

Ahogyan a cég kommunikációja a meglévő vendégkör netvörkjére támaszkodott, úgy a dizájn is az adottságokból indult ki. "Kezdettől fogva a minimumra törekedtünk, hogy a legkevesebbet tegyük hozzá, és lehetőleg minden maradjon olyan, amilyen volt - vázolja a stratégiát Ábel. - Míg a kávézót az isten is annak teremtette, addig a bérházbelső nem volt soha sörkert. Amikor tető kellett a pult fölé, azt teherautóponyva-maradékokból varrtuk össze - ugyanolyan szedett-vedett volt, mint az egész ház." A berendezés általában esetleges szerzeményekből állt össze, néhány fellelhetetlen darabot maguk ütöttek össze vagy gyártattak le. A következő nyáron, a Millenárison voltak először megtervezett, átgondolt esztétikájú és funkciójú asztalok, melyeken sakkozni vagy malmozni lehetett.